Anamesa fesztivál – Portugália

Papp Márta és Földházi Györgyi tanárnők és 3 diákunk Portugáliába, (Lisszabonba) utazott egy hétre, hogy részt vegyen az immáron negyedik alkalommal megrendezésre kerülő ANAMESA fesztiválon
Ennek a találkozónak a célja:
  • egy jelentős művészeti élményben való közös részvétel az összes magyar, spanyol, görög, portugál, francia, libanoni tanuló számára,
  • a fogyatékkal élőkkel szembeni felfogás megváltoztatása, beilleszkedésük támogatása.

Az ANAMESA fesztiválon különböző  nemzetiségű  tehetséges fiatalok, mozgássérült vagy egészséges művészek, szakemberek segítségével osztották meg érzéseiket a nagyközönséggel egy, a lisszaboni utcákon történő felvonulással, továbbá egy bámulatos színházi előadás keretében.

Márta néni és drámacsoportja a 2014-es budapesti fesztiválon került kapcsolatba a szervezőkkel, majd meghívást kaptak a 2016-ban Párizsban rendezett eseményre is.