Márton napi népszokásokat elevenítettünk fel az alsó tagozaton. A 4.K osztály műsorát követően mindenki elkészítette saját lámpását, majd közös, énekes felvonulást tartottunk a Bakáts téren. A Szent Márton püspök legendájához kapcsolódó ismeretikről totó formájában számoltak be a kicsik, majd libazsíros-kenyér tízórai várt mindenkit.   Képek...

Két nyolcadik osztályunk megemlékezést tartott iskolánk diákjai, tanárai számára ahol, méltó módon idézték fel az 1956-os forradalom eseményeit. Sok osztályunk látogatott el közeli emlékhelyekhez, ahol gyertyával, virággal tisztelegtek az áldozatok előtt....

Papp Márta és Földházi Györgyi tanárnők és 3 diákunk Portugáliába, (Lisszabonba) utazott egy hétre, hogy részt vegyen az immáron negyedik alkalommal megrendezésre kerülő ANAMESA fesztiválon.  Ennek a találkozónak a célja: egy jelentős művészeti élményben való közös részvétel az összes magyar, spanyol, görög, portugál, francia, libanoni tanuló számára, a fogyatékkal élőkkel...

Szeptember végén több osztályunk is részt vett a Kutatók éjszakáján. A 7.z osztály a Hild-villába látogatott el, ahol történelmi rajzórán vettenk részt, amit sok játék és előadás tett színessé. Megismerkedtek a klasszicista stílussal és a tánc, mint kommunikáció elméletével. A 6.z lelkes diákjaiból pedig igazi...

Igazi szüreti hangulatot teremtettünk október 13-án iskolánk falai közt. Minden osztály kipróbálhatta a szőlőpréselést, elfogyaszthatta a saját préselésű mustját, rophatta a táncházban, és népi játékokat próbálhatott ki. A hagyományőrzés mellett igazán kellemes napot varázsoltunk a ledolgozós szombatból.   KÉPEK...

Október elején iskolánk legkisebbjei kaptak lehetőséget arra, hogy eltöltsenek egy mozgalmas hetet Kincsesbányán. Az erdei iskolában a tanulás mellett sok alkalmunk volt játszani, kirándulni és egymással ismerkedni. Köszönet illeti két tanítójukat, Anikó és Magdi nénit, akik nagy feladatot vállaltak ezzel.   KÉPEK...

Újabb kedves, és eseménydús meghívásnak tehetett eleget kórusunk. A franciaországi Sanlis városába látogattak diákjaink szeptember 27. és október 1. között. Az utazással egybekötött fellépés, egykori Bakátsos diákunk szervezésének köszönhető. A Ciffra kápolnában adott koncert örök élmény marad mindenki számára.   KÉPEK...

Október 3.-án, szerdán pályaorientációs napot tartottunk az iakolában. Az osztályok rendkívül változatos programokat szerveztek erre a napra. A kisebbek ellátogattak egy-egy szülői munkahelyre, illetve az iskola sportályáján a rendőrség által szervezett biciklis bemutatón vehettek részt, ahol akadálypályán saját ügyességüket is kipróbálhatták. A 6. z osztály...

Tisztelt Szülők! A leendő elsősökkel kapcsolatos információkat itt találják: Általános tájékoztató Első osztályba jelentkezési lap Iskolakóstolgató jelentkezési lap...