Kokán Mihályné

Mióta az eszem tudom kicsikkel szerettem volna foglalkozni. A Bakáts téri iskolában 2002 óta dolgozom.Ekkor érkezett el az idő a három fiam nevelésében, hogy már nem kellett velük tovább otthon maradnom. Az iskolában a háziasszonyszakkörön főzünk, varrunk, kézműveskedünk. Az eltelt három év alatt hagyománnyá vált az őszi, tavaszi kerékpár turánk, amelynek szervezésében és lebonyolításában a családom is besegít. Azt szeretném hogy a gyerekek szeressenek iskolába járni, azt ne érezzék kényszernek. Fontosnak tartom a családias, nyugodt légkört, valamint hogy a gyerekek tanulják meg egymást elfogadni. Célom olyan gyermekek nevelése, akik az életben is megállják a helyüket, de nem a másik eltiprása által.

:
: