Üzenet mostani és leendő tanítványaimnak: Hiszem, hogy a “nagy kaland”-ban, az életben a tanulás, a tudás különbbé tesz másoknál. A tartalékok ott vannak benned. Nem akarok én csak információkat közölni, képességeidet fejleszteni, inkább a benned lévő jó dolgokat szeretném katalizálni. Ha az érdeklődésnek csak a szikráját is mutatod, segítek neked, és tapasztalatokkal veszlek körül, hogy a matematika, amely tudományt tanítom neked, nem bonyolult, de logikus és hasznos, sőt humorral fűszerezhetõ. Immár 16 éve igyekszem meggyőzni a Bakáts téri diákokat, – három osztályt kísértem ötödiktől nyolcadik osztályig osztályfőnökként – hogy elméjük végtelen lehetőségekkel rendelkezik, olyan hangszer, amin lehet jól, és lehet rosszul is játszani. Én is minduntalan frissítem tudásomat. Nemcsak vizsgákkal záruló kurzusokra járok – legutóbb a BME Közoktatás Vezetői Szakát, illetve a “Mérés, értékelés” féléves tanfolyamot végeztem el , de autodidakta módon állandó útkeresésben vagyok, hogyan lehet kihozni belőled a legtöbbet úgy, hogy közben jól is érezzük magunkat. Magamról még annyit, hogy mérnök férjemmel 30 éve élek együtt, két egyetemista gyermekem van. Tizedik éve a IX. kerületi matematika munkaközösség vezetője, nyolc éve fővárosi szaktanácsadó vagyok. A jó kezdés életed végéig tart! Potys Jánosné, Márta néni
:
: